Régió

2021-08-12 10:00 Régió Csíki Szende
Érdemes regisztráltatni kerékpárjainkat, ezúttal Fadd-Domboriban tehetjük meg A „BikeSafe” elnevezésű adatbázis a kerékpárlopások megelőzését és hatékonyabb felderítését szolgálja.
2021-08-11 12:00 Régió Incze-B. Johanna
Belügyminisztériumi jutalmat kapott egy Tolna megyei motoros járőr Borda László rendőr törzsőrmester, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőre vehetett át elismerést Budapesten – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-11 11:00 Régió Csíki Szende
Tolna megyében ma hőségre és zivatarra is figyelmeztetnek Szerdán elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Tolna megyére zivatar és hőség veszélye miatt is.
2021-08-11 09:00 Régió Csíki Szende
Idén Medina ad otthont az Új Látás művésztelepnek Augusztus 9 és 15 között Medinán szervezik meg az „Új Látás” művésztelepet. Az idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő eseményt „A helyi identitás és kohézió erősítése Tolna megye 8 településének irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományainak visszatanításával” című projekt keretében szervezik meg – ismertette kedden a Tolna Megyei Önkormányzat.
2021-08-10 15:30 Régió Csíki Szende
Közel két hónapja nem ad életjelet magáról egy tizenéves lány A Tamási Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Sárközi Violetta eltűnése kapcsán – tájékoztatott kedden a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-10 09:42 Régió Csíki Szende
Ittas lehetett a sofőr, aki a Szálkára vezető úton 4 méter mély árokba zuhant autójával A ma hajnali balesetben az autó egyik utasa súlyosan megsérült.
2021-08-10 07:50 Régió Incze-B. Johanna
14 megyében is gyérítik a szúnyogokat – mutatjuk a Tolna megyei tervezett beosztást A következő napokban ország szerte több helyen, köztük Tolna megye számos településén is tervez légi és földi szúnyoggyérítést a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, olvasható honlapjukon.
2021-08-09 20:34 Régió Csíki Szende
Az autósok jelezték, hogy életveszélyesen közlekedik valaki Szedres irányába a 63-as főúton A szekszárdi rendőrök elfogták azt a 31 éves nagydorogi férfit, aki vélhetően bódult állapotban, eltiltása hatálya alatt vezetett – tájékoztatott hétfőn a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-09 15:00 Régió Veress Liza
Szekszárdon is jelentős a szúnyogártalom A Dunán néhány hete levonult árhullám határozza meg továbbra is a szúnyogártalmat. A folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez számottevően csökkentette a szúnyogok utánpótlását, de több településen még mindig erős a szúnyogártalom.
2021-08-09 13:15 Régió Csíki Szende
A vendéglátóhelyeket ellenőrzik Tolna megyében A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztus 9. és 19. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik – ismertette hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2021-08-09 11:15 Régió Csíki Szende
Helyiek és környékbeliek jelentkezhetnek az első SUP kupára, Fadd-Domboriban A kajak-kenu pályán szerveznek amatőr SUP kupát augusztus 15-én, vasárnap.
2021-08-09 10:42 Régió Csíki Szende
Egy 31 éves férfi életét vesztette Tolna megye útjain, egy gyalogost pedig elsodortak Az elmúlt 48 órában a megye útjain három balesetben öten sérültek meg, egyikük olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette – közölte hétfőn a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-09 09:10 Régió Incze-B. Johanna
Megyei polgárőr nap Bogyiszlón Huszadik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, melyen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és az Országos Polgárőr Szövetség elnöke díjakat adott át a kiemelkedő tevékenységet nyújtó polgárőröknek és rendőröknek – tájékoztat a rendőrség honlapján.
2021-08-07 09:45 Régió Incze-B. Johanna
Ittasan okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 31 éves bátaszéki férfival szemben folytattak ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – tájékoztatott szombati közleményében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-06 15:30 Régió Veress Liza
Magyarországon tartják a guppi haltenyésztők Európa-bajnokságát és kiállítását Magyarországon tartják a guppi haltenyésztők Európa-bajnokságát és kiállítását augusztus 5-7. között, a paksi nemzetközi versenyre mintegy 70 tenyésztő több mint 120 halpárral nevezett 8 országból - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2021-08-06 14:25 Régió Csíki Szende
Óvatosságra int a paksi rendőrség, autók csavarjait lazítják ki a heccelők Az elmúlt hetekben számos bejelentés és feljelentés érkezett a Paksi Rendőrkapitányságra, hogy a városban, az utcán parkoló autók kerekeinek csavarjait ismeretlen személy vagy személyek meglazítják – tájékoztatott pénteken a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-06 14:00 Régió Csíki Szende
Lakossági fórumot szerveznek Fadd-Domboriban Augusztus 15-én, vasárnap délelőtt 10 órától lakossági fórumot szervez a Dunaág 7139 Egyesület Fadd-Domboriban, a céltoronynál.
2021-08-06 11:00 Régió Csíki Szende
Önkéntes orvosok jelentkezését várja a Tolna Megyei Kormányhivatal Önkéntes orvosok jelentkezését várjuk COVID-elleni oltási tevékenységre – olvasható a Tolna Megyei Kormányhivatal honlapján közzétett tájékoztatóban.
2021-08-06 09:00 Régió Csíki Szende
Tolna megyében is visszavonták a tűzgyújtási tilalmat Országszerte tűzgyújtási tilalmat rendeltek el még július 31-én.
2021-08-05 13:00 Régió Incze-B. Johanna
Javában zajlanak a munkálatok Bátaszéken - kedvező döntésekről számolt be a polgármester Lakossági járdaépítési támogatás, csapadékvíz-elvezető rendszerek karbantartása, tájház – mindegyikét a költségvetésen belüli források határozzák meg, hogy a nyár folyamán milyen városüzemeltetési és városfejlesztési feladatokat tudnak megvalósítani Bátaszéken. Többek között erről és a legutóbbi testületi döntéseikről számolt be Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere rádiónknak.
2021-08-05 10:45 Régió Csíki Szende
Ismét eltűnt tizenévest keresnek Tolna megye rendőrei A Bonyhádi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Kiss Katalin eltűnése kapcsán – közölte csütörtökön a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-05 08:00 Régió Csíki Szende
Tolna megyében is szükség lehet ma az esernyőre Másodfokú riasztás van érvényben zivatar veszélye miatt, míg felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú riasztást adtak ki Tolna megyére.
2021-08-04 15:45 Régió Csíki Szende
Lehet önt is átverte az a bátaszéki nő, aki interneten árult nem létező termékeket A tamási rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta azt a 22 éves bátaszéki nőt, aki az elmúlt hónapokban sokakat csapott be internetes vásárlás lehetőségét kínálva – közölte szerdán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-04 13:00 Régió Incze-B. Johanna
Már a nyolcadik kiskorút keresi a rendőrség, a lakossághoz fordulnak A Bonyhádi Rendőrkapitányságon körözési eljárást folytatnak Kiss József eltűnése kapcsán – közölte szerdán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-04 11:15 Régió Csíki Szende
Tolna megye - Mutatjuk, miként pótolhatja az elmaradt második COVID-elleni oltását A Tolna Megyei Kormányhivatal újabb információkat közölt tegnap honlapján arról, hogy miként pótolható az elmaradt második COVID-elleni oltás.
2021-08-04 09:00 Régió Csíki Szende
Átadták a megújult polgármesteri hivatalt Gerjenben A fejlesztés a Magyar Falu Program keretében, 18.551.343 forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg – adta hírül tegnapi közleményében Gerjen Község Önkormányzata.
2021-08-03 15:48 Régió Csíki Szende
Lezárt akta - ittasan okozhatott balesetet egy paksi fiatal A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi férfival szemben folytattak – adta hírül kedden a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021-08-03 14:20 Régió Incze-B. Johanna
Kábítószert termeszthettek a pincében A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két bölcskei férfival szemben folytattak kábítószer birtoklás vétség elkövetése miatt.
2021-08-02 15:22 Régió Incze-B. Johanna
Közel húsz esetben vonultak ki Tolna megye tűzoltói Kidőlt fák, viharos időjárás, tűzesetek, felborult személygépkocsik – mind munkát adtak az elmúlt hétvégén a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak.
2021-08-02 09:45 Régió Csíki Szende
Két ittas sofőr miatt is baleset történt Tolna megye útjain Tolna megyében az elmúlt 48 órában közúti balesetben ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg – tájékoztatott hétfőn a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
12345678910111213141516171819202122232425262728293031323334353637383940414243444546
radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ