Saját szüleitől lopott a tolnai fiatal

Illusztráció: Pixabay
2020. Május 06. 12:00
Édesapját bántalmazta is korábban.

A tolnai rendőrök eddig háromrendbeli lopással gyanúsították meg azt a fiatalt, akiről kiderült az is, hogy az édesapját bántalmazta korábban – adta hírül közleményében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írják, egy tolnai nő tett feljelentést 18 éves fia ellen, aki 2020. április 11-én és 12-én otthonukból ellopott egy láncfűrészt, valamint édesapja telefonját. A tolnai rendőrök az eset kapcsán nyomozást rendeltek el. Az elsődleges adatgyűjtések során kiderült, hogy a fiú 2020. április 13-án a délutáni órákban egy az utcán parkoló kocsiból is lopott. Elvitte az autó indítókulcsát, egy vadászbicskát, egy kábelköteget és több ezer forint készpénzt is. Az eljárás során megállapították továbbá, hogy a fiatal május 1-je és 3-a között szülei házának udvarán levő melléképület ajtaját is kifeszítette, és onnan ellopott egy flexet és kettő gravírozókészletet.

A közleményben tájékoztatnak tovább, hogy a tolnai nyomozók a 18 éves elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki háromrendbeli lopás vétség gyanúja miatt. A fiú a bűncselekmények elkövetését részben ismerte el. A rendőrök a kutatás során az ellopott tárgyak egy részét megtalálták, és lefoglalták. Kiderült továbbá az is, hogy a fiatal korábban már bántalmazta édesapját, így súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt is felelnie kell. Az ügyben a további eljárást a tolnai rendőrök folytatják.

(TMRFK)

 

 

radioantritt.huCopyright © 2020 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ