A szerződések semmissé nyilvánítását kérték, a polgármester reagált

Illusztráció: Rádió Antritt
2020. Június 13. 07:41
Bomba Gábor frakcióvezetőt szólaltattuk meg az ügy kapcsán, Ács Rezső polgármester reagált a felvetésekre.

Hétfőn ülésezett a szekszárdi közgyűlés Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága (GVB). Itt egyebek mellett határozat született minden olyan szerződés semmissé nyilvánításáról, amelyet a polgármester az Operatív Törzs, a GVB vagy a közgyűlési tagok többségének akarata ellenére kötött meg.

A határozati javaslatot a testület elfogadta, és ezt megküldték a közgyűlés valamennyi tagjának, tájékoztatott Bomba Gábor, a GVB elnöke.

– Képviselőként előterjesztést nyújtottam be a GVB-nek és az összes közgyűlési tagnak véleményezésre, amely arról szólt, hogy szeretnénk egy listát kérni azokról a döntésekről, amelyeket a közgyűlési többség, illetve a szakbizottságok véleményével ellentétesen születtek, valamint az ezek alapján megkötött szerződésekről. Amennyiben ezek rosszhiszeműen kerültek aláírásra, tehát a véleményünk kikérése nélkül, illetve azzal ellentétesen, úgy azokat a szerződéseket jogilag meg fogjuk támadni és semmissé nyilvánítjuk. Emellett felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a jövőben nem járulunk hozzá egy olyan szerződéses döntéshez sem, illetve aláíráshoz, amelyet előzetesen legalább a képviselőtestületi többség, vagy a szakbizottságok nem támogattak – hangsúlyozta Bomba Gábor.

Bomba emlékeztetett, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a polgármester gyakorolja a közgyűlés döntési jogát és abban az esetben hozhat egyénileg döntéseket, amennyiben az a vészhelyzettel kapcsolatos, továbbá minden vészhelyzeti és nem vészhelyzeti döntés esetén szükséges a jóhiszeműség és a társadalmi egyeztetés lefolytatása.

– Azok a döntései, amelyek ezzel ellentétesek, nyilvánvalóan később megtámadhatóak illetve az ezzel kapcsolatban aláírt kötelezettségvállalások. A közgyűlés létrehozta az Operatív Törzset azért, hogy a bizottsági és közgyűlési tagoktól kikért véleményezés ne lassítsa a döntéshozatal idejét. Az Operatív Törzset bármikor lehetett volna mozgósítani, véleményét bármikor kikérhette volna, sürgős döntések meghozatala esetében. Sajnos egyetlen egy döntés sem került az Operatív Törzs elé. Az Operatív Törzs ülésein a polgármester úr általában arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban mi történt a városban. Így a döntésekbe az Operatív Törzset sem vonta be, amely ellentétes azzal a gyakorlattal, amit az országban is folytattak – zárta mondandóját a bizottság elnöke.  

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy az említett felvetésekről maga is értesült.

– Ez nem helyi szabályozás, hanem a veszélyhelyzetről szóló törvény szabályozza úgy, hogy a polgármester ilyen esetekben a közgyűlést helyettesíti és döntéseket hozhat. Én azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy bármilyen döntést meg tudtam volna hozni (egymaga – szerk. megj.) úgy jártam el, hogy a bizottságoknak a véleményét kikértem. Tudni kell, hogy három ügydöntő bizottság van, amelyben egyetlen Fidesz képviselő sincsen, csak az Éljen Szekszárd Egyesületnek a képviselői. Arra, hogy bizonyos kérdésekben, pályázatoknál, az egyfős többséget jelentő ellenzék még mindig ott tart, hogy vizsgálódjunk, meg járjunk utána, arra most már esély és idő nincsen, el fog a város több száz millió forintos összegeket bukni, tehát meghoztam a szükséges döntéseket. Természetesen ezt semmissé nem lehet tenni. Hozhatnak egy döntést, hogy ezt ők így elfogadják, hogy semmis, de ez abszolút törvénytelen lesz. Azt, hogy a döntéseken változtassanak utólagosan, azt a jogot a közgyűlés számára amennyiben visszaáll a közgyűlési működés a törvények biztosítják, és ezzel lehet is élni, de azt, hogy semmissé tegyenek egy döntést, arra lehetőségük és törvény biztosította esélyük nincsen – nyilatkozta Ács Rezső polgármester.

Hozzátette, hogy ahogyan eddig is, úgy a továbbiakban is a szekszárdiak véleményét szeretné képviselni és ezek alapján meghozni döntéseit. Kiemelte, hogy nagyon kevés döntés született a részéről, amelyeket nem a bizottságok javaslatának a figyelembevételével hozott meg.

 

 

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ