Eltörlik a vásárlási idősávot, a maszkhasználat szabályai maradnak

Fotó: MTI/Kovács Tamás
2020. Június 18. 13:30
Gulyás Gergely jelentette be a csütörtöki kormányinfón

Sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon, sikeresebb, mint Nyugat-Európa sok államában - értékelt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, miután 98 nap után véget ért a veszélyhelyzet. (MTI)  

A Miniszterelnökség vezetője reményét fejezte ki, hogy nem tér vissza a koronavírus, jelezte ugyanakkor, a második hullám reális veszély. Azt azonban szeretnék, hogy ha ismét veszélyhelyzet lesz, akkor legyen politikai egység is.

Közölte, a mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül.

Gulyás Gergely bejelentette: mostantól eltörlik a vásárlási idősávokat, a maszkhasználat szabályai viszont maradnak. Kiemelte: úgy látják, a maszkhasználat elegendő védelmet biztosít az időseknek, ezért döntöttek így.

Azt mondta, az operatív törzs továbbra is működik, és a kórházak irányítási rendje is változatlan.

Hangsúlyozta: az Európai Bizottság azt javasolta - és a kormány álláspontja is az -, hogy mihamarabb lehetővé kell tenni a határok átjárhatóságát az uniós tagállamok között. Magyarország ennek megfelelő döntéseket hozott - fűzte hozzá.

A miniszter kifejtette: a védekezés első szakaszán túl vagyunk, és ha mindenki továbbra is betartja az intézkedéseket, csökkenni fog az aktív fertőzöttek száma, de ha ebben változás lesz, szigorításokra lehet szükség.

Úgy vélte, ha lesz második hulláma a járványnak, arra a várakozások szerint szeptemberben, októberben kerülhet sor. A nyári meleg várhatóan lassítja a járvány terjedését, így azzal számolnak, hogy az aktív fertőzöttek száma összességében csökkenni fog a következő hetekben, ezért is fontos a megmaradt intézkedések betartása - közölte.

Kitért arra is, hogy a gazdasági intézkedésekkel 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyét sikerült megvédeni

Gulyás Gergely a kormány nevében együttérzését fejezte ki Kárpáti György és Benedek Tibor elhunyt olimpiai bajnokok családjának, azt mondta, a magyar sportéletet rendkívüli veszteség érte a távozásukkal.   

MTI

 

 

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ