Elfajult vita Érden, egy ember meghalt

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
2020. Július 31. 08:09
Tegnap történt az eset.

Egy ember meghalt, többen megsérültek csütörtök este Érden két társaság összecsapását követően - közölte a rendőrség a honlapján.

A közlemény szerint Érden, az Iparos úton két többfős társaság összeszólalkozott, a vita tettlegességig fajult, aminek következtében egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet pedig a mentők kórházba vittek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megkezdték a körülmények tisztázását, és megtették a szükséges intézkedéseket a köznyugalom helyreállítására - közölték. (MTI)

Frissítés 13:30

A rendőrség 12 óra leforgása alatt azonosította és elfogta az eldurvult vita több résztvevőjét – adta hírül a police.hu oldalon a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írják: több, nagy valószínűséggel gáz- és riasztófegyverből leadott lövés is eldördült, amely személyi sérülést nem okozott. A két társaság botokkal, kövekkel, vascsövekkel, ásókkal, késekkel felfegyverkezett tagjai válogatás nélkül támadtak az útjukba kerülő ellenérdekű felekre, majd néhány perccel később mindenki menekülőre fogta.

Az összecsapásban egy 50 éves férfi belehalt elszenvedett sérüléseibe, további tizenkét ember került különböző fokú sebesülései okán kórházba.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy 36 éves férfit emberölés bűntettével, további 12 férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsít. A rendőrség mindnyájukat őrizetbe veszi, és kezdeményezi letartóztatásukat.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének és garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket a köznyugalom helyreállítására.

A rendőrség emellett egy kamerafelvételt is közzétett az esetről.  

(MTI, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság)
 

 

 

 

radioantritt.huCopyright © 2020 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ