Felvételen a vasúti baleset

Fotó: Police HUngary / YouTube
2020. Augusztus 05. 13:07
A körültekintő vezetésre hívják fel a figyelmet.

Gyakori oka a vasúti szerencsétlenségeknek, hogy a járművezetők körültekintés nélkül hajtanak be az átjárókba – figyelmeztet tájékoztatójában a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.  

Legutóbb Simontornyán történt hasonló baleset a megyében, amely során egy kisteherautó vezetője a Pósapart utcán levő vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére az átjáróba hajtott. A járműve elejével nekiütközött a Pécs irányából Budapest irányába tartó vonat oldalának és a balesetben a tehergépkocsi sofőrje súlyosan megsérült. A Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult büntetőeljárás, a balesetről felvételt is közzétettek.

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel. A vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, a szerelvények vezetőjének lehetősége sincs a baleset elkerülésére.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.

Felhívják továbbá a figyelmet, hogy amennyiben a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat. Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít! A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is! A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr. Az esetlegesen szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését, ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmény között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást.

(TMRFK)

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ