Horváth Zsófiával bővült a szakmai stáb

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd / Facebook
2020. Augusztus 13. 13:20
Az egykori válogatott kosárlabdázó Zalaegerszegről érkezik Szekszárdra.

Szomorú és egyben vidám változás történt a klub háza táján – nyilatkozta rádiónknak Szabó Noémi, az Atomerőmű KSC Szekszárd szakmai- és sportigazgatója.

Mint mondta, Pásztori Istvánról néhány hete kiderült, hogy nem szándékozik visszatérni Magyarországra, Sepsiszentgyörgyön folytatja tevékenységét, és egyben a kosárlabdával is megszakítja mindennemű kapcsolatát.

– Nagyon nehezen vettük ezt tudomásul, hiszen tehetséges fiatalemberről van szó, de az élet nem áll meg, megy tovább. Szerencsés az, hogy olyan nagyszerű volt válogatott játékost és edzőt sikerült ide csábítani Szekszárdra, akiről nem is álmodhattunk volna. Horváth Zsófia Zalaegerszegről érkezik, nemrégen kezdte edzői karrierjét, de azt gondolom, hogy mindenki számára bizonyított már, hiszen a Zalaegerszeg csapatával egy Magyar Kupa bronzéremmel zárta a tavalyi évadot – részletezte Szabó Noémi.  

Elmondása szerint egy agilis, nagy munkabírású nő érkezett Szekszárdra, aki a 2020/2021-es szezonban másodedzőként fog tevékenykedni a klubnál.  

„Hosszú időt töltöttem Zalaegerszegen és nagyon hálás vagyok mindenért, nem igazán terveztem a távozást, nagy meglepetésként ért a Szekszárd megkeresése is. Óriási megtiszteltetésnek tartom a felkérést és úgy gondolom, hogy nagyon jó lehetőség ez nekem! Nem kérdés, hogy ez egy nagy szint lépés számomra és szeretnék (gyorsan) sokat tanulni. Izgatottan várom a kezdést és a közös munkát, mind a játékosokkal, mind a stábbal! Évek óta magas szintet képvisel a Szekszárd, hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. Ehhez szeretnék én is hozzá tenni és közös sikereket elérni!” – vall magáról Horváth Zsófia, a KSC Szekszárd weboldalán.

Szabó Noémi tájékoztatott továbbá, hogy augusztus 10-én kezdték meg a felkészülést a következő évadra, bár a keret még nem teljes. A magyar válogatott játékosok pihenőt kaptak, valamint a légiósok mindegyike nem érkezett még meg Szekszárdra. A tervek szerint augusztus 17-én már a teljes kerettel folytatódik a felkészülés a 2020/2021-es szezonra.

 

 

 

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ