Dr. Németh Csaba: „Mindenkit kérek, hogy vegye nagyon komolyan a járványügyi intézkedéseket”

dr. Németh Csaba Illusztráció: Rádió Antritt
2020. November 20. 11:20
A főigazgató főorvos elmondta, hogy a megyei kórházban minden szükséges védőfelszerelés és védőeszköz rendelkezésre áll.

Mint ismeretes, a Tolna Megyei Balassa János Kórház járványkórházi feladatokat lát el.

Dr. Németh Csaba főigazgató főorvos csütörtökön megkeresésünkre tájékoztatott, miszerint könnyíti a megyei intézmény helyzetét az, hogy a hatályos betegirányítási szabályok szerint már nemcsak a kiemelt kórházak, hanem gyakorlatilag minden aktív kórházi ágyat működtető intézmény is bekapcsolódott a koronavírus-fertőzött betegek ellátásába.

A főigazgató főorvos elmondta, hogy a Tolna Megyei Balassa János Kórházban a COVID-fertőzöttek kezelésére 267 normál ágy áll rendelkezésre, valamint egy 40 ágyas lélegeztetési centrumot tartanak fenn, emellett szükség esetén további 17 ágyat tudnak biztosítani.

Hozzátette, hogy kapacitásukkal a jelenleg érvényes rendelkezéseknek teljes mértékben megfelelnek, miszerint a rendelkezésre álló ágyak 40%-át kell koronavírus-fertőzöttek ellátására fenntartani.

– A kórházba kerülő COVID-19 betegek számának folyamatos emelkedését tapasztaljuk, ennek ellenére kapacitásbeli problémáink itt Szekszárdon egyelőre nem merültek fel. A betegek ellátásához szükséges eszközök, gépek, gyógyszerek rendelkezésre állnak és az egészségügyi dolgozók védelmét biztosító védőruházat is elegendő van – részletezte Dr. Németh Csaba.

A főigazgató főorvos ismertette továbbá, hogy jelenleg 40, más kórházakból átvezényelt egészségügyi dolgozó is részt vesz a munkában, valamint az elmúlt napokban 18 katona is érkezett, akik szintén a kórházban zajló tevékenységet segítik.

Dr. Németh Csaba hangsúlyozta, hogy továbbra is indokolt a szigorú járványügyi szabályok betartása, mivel a járvány mutatói folyamatos romlást mutatnak. Emlékeztetett, hogy a megyei intézményben továbbra is látogatási tilalom van érvényben, csak a nagyon rossz állapotban lévő betegekhez lehet egyszeri alkalommal, rövid időre bemenni, amely látogatásnak az engedélyeztetését a kórház orvosigazgatóságán lehet kezdeményezni.

A kórházban bent fekvő betegeknek csomagokat továbbra is a főportán lehet leadni, illetve az intézménybe csak előszűrést és testhőmérséklet ellenőrzést követően lehet belépni úgy a betegeknek, dolgozóknak, mind az ügyintézésre érkezőknek. Emellett a kórház területén továbbra is kötelező a folyamatos maszkviselés.

Dr. Németh Csaba felhívta a figyelmet, hogy hurutos, lázas betegség fennállása esetén elsősorban ne a kórházba menjünk, viszont természetesen mindazokat ellátják, akiknél állapotromlás következik be és sürgős ellátásra szorulnak, ellenben ez esetben a lázas állapotot kérik már az érkezéskor előre jelezni.

– Mindenkit kérek, hogy vegye nagyon komolyan a járványügyi intézkedéseket, hogy a járvány most tapasztalt terjedését meg lehessen állítani. Még egy üzenet: nagyon várjuk már a koronavírus elleni védőoltást, ez fogja majd a jelen járványnak a megnyugtató rendezését lehetővé tenni. Amíg ez meg nem érkezik, aki teheti – különösen akik rizikócsoportokba tartoznak –, az influenza elleni védőoltást adassák be maguknak – zárta mondandóját a megyei kórház főigazgatója.  

 

radioantritt.huCopyright © 2020 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ