Vádemelés: folyamatosan megalázta, egyszer pedig megkötözte és fegyverrel fenyegette élettársát

Illusztráció: Pixabay
2021. Január 05. 10:42
Saját fiát is bevonta a bűncselekmények elkövetésébe a férfi.

A Szekszárdi Járási Ügyészség társtettesekként, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy 45 éves férfi és 18 éves, az elkövetéskor még fiatalkorú fia ellen – ismertette kedden a Tolna Megyei Főügyészség. A 45 éves férfit emellett kapcsolati erőszak bűntettével, zaklatás vétségével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntettével is vádolja az ügyészség.

Mint írják, a vádlott és élettársa viszonya megromlott, majd élettársa kapcsolatot létesített egy másik férfival, amit a vádlott nem fogadott el és magatartása egyre agresszívabbá vált. A másik férfit rendszeresen zaklatta, egy alkalommal pedig bántalmazta is. Ezen túlmenően az élettársát, két közös gyermekük édesanyját folyamatosan megalázta, félelemben tartotta, bántalmazással és az élete kioltásával fenyegette, általában kisebbik fiuk, az akkor 17 éves vádlott jelenlétében, aki emiatt egyre inkább támogatta édesapja gyűlölködő megnyilvánulásait.

A vádlott 2019. nyarán ismeretlen személytől megvásárolt egy szovjet gyártmányú lőfegyvert távcsővel, hangtompítóval és lőszerekkel, melyek tartására engedéllyel nem rendelkezett. A fegyverrel a fiatalkorú vádlottat is lőni tanította. 2020. február 7-én este a két vádlott megállapodott abban, hogy „ráijesztenek” a sértettre, ezért a férfi az otthonukban arccal előre egy fotelba nyomta az élettársát, majd a kezeit hátrahúzva gyorskötözővel megkötözte a csuklóit, miközben a fiatalkorú vádlott lefogta az édesanyja kezeit. Végül a sértett kiszabadult, a gyorskötözőket levágta és kimenekült a házból. A vádlott azzal, hogy fiatalkorú gyermekét valamennyi bűncselekménybe bevonta, súlyosan megszegte a szülői feladatából eredő kötelességét, ezzel gyermeke, a fiatalkorú vádlott erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A jelenleg is letartóztatásban lévő felnőttkorú vádlottal szemben az ügyészség halmazati büntetésül fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától és foglalkozástól eltiltását, a lőfegyver és tartozékai elkobzását, míg a fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátását és annak idejére pártfogó felügyeletének elrendelését szorgalmazza a Tamási Járásbíróságnál.

(Tolna Megyei Főügyészség)

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ