Orbán Viktor: Ha nem tartjuk be a korlátozásokat húsvétkor, akkor abból nagy baj is lehet

Magyarország miniszterelnöke nagypénteken is beszámolt a legfrissebb járványügyi helyzetről
2021. Április 02. 08:10
Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs péntek hajnali ülését követően egyenesen a szokásos pénteki rádióinterjúra sietett, ahol újabb információkat osztott meg a járványhelyzetről.

A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, hogy a szakembereknek igazuk van, hogy az óvatosságra helyezik a hangsúlyt. „Ha nem tartjuk be a korlátozásokat húsvétkor, akkor abból nagy baj is lehet” – tette hozzá.

A legfrissebb adatok
Több mint 260 ember halt meg, és több mint 9000 ember fertőződött meg csütörtökön, míg 2,135 millió ember egyszer már megkapta az oltást, és több mint 860 ezer ember kapta meg a második oltást. Lassan elérjük azt a pontot, amikor a vakcinák ki fogják fejteni a hatásukat. Április 4-e után 2,3 millió felett lesz a beoltottak száma, míg a következő héten elérjük a 3 milliót, míg azt követően a 3,5 millió beoltottat – mondta a Orbán Viktor. Mindenki abban bízik, hogy a nyugati beszállítások fel fognak gyorsulni.

Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák
Húsvét után meglesz a 2,5 millió első beoltott, és ezt követően megváltoznak az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok. Orbán Viktor közölte, hogy ekkortól áttérünk a négyzetméter alapú szabályozásra. Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák – tette hozzá. Ha elérjük a 3,5 millió oltást, akkor újabb lépések jönnek, de arról csak a jövő héten tájékoztat majd a kormányfő.

Egyes országok politikai kérdést csináltak a vakcinákból
Orbán Viktor szólt arról is, hogy megértően kell fogadni a kritikákat is. Valakik azt gondolják, hogy zárásokkal meg lehet állítani a vírust – mondta. Az első és a második hullámot talán meg lehetett ezekkel állítani. A brit vírust csak lassítani lehet – tette hozzá. A korlátozások és az elszigetelés nem fogja megállítani, csak a vakcina – mondta a kormányfő. „Számos nyugati országnak jóval kevesebb vakcinája van, így most szigorítanak”- mondta a kormányfő. Egyes országok politikai kérdést csináltak a vakcinákból, de mi nem ezt tettük – hívta fel a figyelmet.

Egy fázissal előrébb vagyunk
A nyugati felsőbbrendűségnek semmilyen alapja nincsen, és ha vége lesz ennek a helyzetnek, akkor világos lesz, hogy az emberek 70 százalékát keleti vakcinával oltották be. Nekünk nem kell szakítani a nyugattal, hanem alkalmazkodni kell az új helyzethez – mondta a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy a britek nyilvánosságra hozták a nemzetbiztonsági stratégiájukat a következő 10 évre, és ők is arra készülnek, hogy a kelet erősödni fog. Hasonló az ő értékelésük a jövőről a miénkhez – tette hozzá. Most nem a kevélység ideje van, hanem a szelídségé – tette hozzá.
„Ezért van az, hogy Magyarország most egy fázissal előrébb van.”

Az oltásellenes kampány bűn
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az oltásellenes kampány bűn, mert akit lebeszélnek az oltásról, az meg is halhat. „Ezért valakinek a lelkiismeretével el kell számolnia. Ha valaki nem akar oltást, az ne lépje át azt a határt, hogy másokat lebeszéljen. Míg másokat lebeszélnek, addig magukat beoltatják, de ezt a jelenséget elsöpri a népérzület” – mondta a kormányfő.

Mérlegen a 16 és 18 év közöttiek oltása
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 3,7 millió ember regisztrált eddig, és a 65 év feletti regisztráltak 81 százalékát már beoltották. 250 ezer olyan 65 év feletti ember van, aki regisztrált, és még nem kapott oltást – tette hozzá. Még mindig van olyan 65 év feletti, aki nem regisztrált, és ha nem veszi fel az oltást, ők még veszélyben maradnak. Még egy kampányt kell csinálnunk az ő érdekükben – mondta a kormányfő. Elméletileg lehet egy pont, amikor több oltás lesz, mint regisztrált. „A fő kérdés, hogy lehet-e a 16 és 18 év közöttieket oltani, és erről lesz majd egy döntés egy hét múlva.”

Ezért nem lehet kötelezővé tenni az oltást
Orbán Viktor arról is beszélt, ha bizonyos szolgáltatásokat összekötnek a védelmi kártyával, akkor tovább nőhet a regisztráltak száma. Mi egy szabad világban élünk, és a magyarok kényesek a szabadságukra – mondta a kormányfő. Sokan vannak, akik jobban tudják, hogy mit kellene csinálnia a kormánynak, mint a kormány – tette hozzá. „Ha valamire rá akarnak szorítani minket, akkor direkt ellenállunk, és ezért nem lehet kötelezővé tenni felnőtt embereknek az oltást.”

A távlati kérdésekben sikerült megegyezni
Orbán Viktor a tegnapi budapesti csúcstalálkozóról azt mondta, hogy Európa jövője volt a kérdés. Salvini bebizonyította, hogy a tengeren is meg lehet állítani a migrációt, ezért a hősünk – tette hozzá. „A legfontosabb oka a találkozónak az volt, hogy a korábbi hagyományos kereszténydemokrata pártok elkötelezték magukat a baloldallal való együttműködés mellett, és teljesen feladták a nézeteiket. A jobb és a baloldal együttműködése a baloldali programok elfogadását is jelentette” – mondta a kormányfő. Sok millióan úgy érezzük, hogy a korábbi hagyományos értékek képviselőinek is kell képviselt. A nagy ügyekben fel tudjuk oldani az ellentéteket, így Lengyelországnak biztonsági garanciák kellenek Oroszországgal szemben. Ezekben a nagy távlatos kérdésekben sikerült megegyezni.

Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé
Orbán Viktor közölte, hogy nagy elismeréssel követik az orvosok és ápolók küzdelmét. Ők a mi hőseink – tette hozzá. Húsvét van, de a gondolataink gyakran vannak az orvosokkal és az ápolókkal. Mindennap dolgozni fog a kormány is. Ez egy ilyen húsvét – mondta a kormányfő. Ne beszéljünk az oltás ellen és a magyar egészségügy összeomlásáról – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé – zárta szavait a kormányfő.

Az INTERJÚT ide kattintva hallgathatja meg.

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ