Diákcsínynek indult, bűncselekmény lett belőle

Fotó: police.hu
2021. Április 06. 12:30
A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két tizenéves fiúval szemben folytattak rongálás vétség elkövetése miatt – közölte hétfőn a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írják, Dombóvár polgármestere tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2020 decemberében a településen levő vízöntőt ábrázoló mészkő szobrot feldöntötte, mely el is törött. Az ügyben büntetőeljárást indítottak rongálás vétség gyanúja miatt és a nyomozók azonosítottak egy 15 éves attalai fiút, aki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható.

A rendőrök a fiatalt elszámoltatták, aki elismerte, hogy egy szintén 15 éves dombóvári fiúval együtt – mert jó bulinak tűnt – döntötték fel a csaknem 180 centiméter magas szobrot. A fiúkat a rendőrök rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és mindketten elismerték a bűncselekményt.

Az eset körülményinek vizsgálatát Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán befejezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. 

(Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság)

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ