Szekszárd: a városi oltóponton egy hónap alatt közel ötezer főt oltottak be

Illusztráció: Csíki Szende / Rádió Antritt
2021. Április 08. 11:33
Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere, valamint Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön, az intézményben kialakított oltóponton zajló munka részleteiről.

Berlinger Attila elmondta, hogy az intézményben március 3-án nyitották meg a háziorvosok közös oltópontját és április 8-áig már több mint 2700 fő kapta meg itt az első oltását, és több mint 2000 személy pedig már a másodikat is.

– Ez azt jelenti, hogy összesen 4700 beadott oltás fölött járunk darabszámban, ami szemmel láthatóan is nagyon jó arány. Minden bizonnyal a kórházi oltóponton - mivel ők korábban is elkezdték és jóval nagyobb kapacitással tudnak működni - még ennek a számnak a többszöröse is megtörténhetett. Én azt gondolom, hogy így Szekszárd lakossága nagyon jó helyen állhat, nagyon jó arányban történt már meg a beoltás, akár az első, akár a második oltásokat tekintve – fogalmazott a Babits ügyvezetője.

A továbbiakban Berlinger Attila kitért rá, hogy közös összefogás eredménye az, hogy minden precízen és pontosan zajlik az oltóponton. Mint fogalmazott, az összefogásnak nagyon sok szereplője van: az önkormányzat, a kormányhivatal, a háziorvosok, védőnők, közterületfelügyelők és „még nagyon sokan tesznek azért, hogy ez működhessen.”

Tájékoztatott, hogy a Babits munkatársai a helyszín biztosítása mellett a call center-i munkát végzik, amely nagy segítség mind a háziorvosoknak, mind a kórházi oltóponton dolgozóknak.  

– Átlagosan 6-8 kollégám dolgozik a hét minden napján, és itt a kulturális központban ugyan nagypénteken kívül más ünnepnapokon és hétvégén még nem volt oltás, de a kórházban a hét minden napján zajlik az oltás és az oda történő behívásokat is egyre nagyobb számban a mi munkatársaink végzik – fűzte hozzá Berlinger Attila.  

Szót ejtett arról is, hogy a városi oltóponton jelenleg valamennyi vakcinával oltanak az orvosok és az ide érkezők általában fegyelmezetten, 10-15 perccel korábban érkeznek az oltásra és néhány percél hosszabb várakozás senkit nem érint.

Gyurkovics János alpolgármester hozzátette, hogy remélhetően április végére az eddig regisztráltak mind megkapják az első oltást.

– Arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy regisztráljanak: minél többen és minél hamarabb kapjuk meg az oltásokat. Emellett kérjük, hogy időpontra érkezzenek, azzal tudjuk elősegíteni a zökkenőmentes munkát – hangsúlyozta az alpolgármester.

Végezetül megköszönte minden szereplőnek az oltás folyamatában nyújtott megfeszített munkát.   

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ