Döntött a közgyűlés, nem lesz idén Szekszárdi Szüreti Napok

Illusztráció: Babits Mihály Kulturális Központ
2021. Június 22. 12:30
Szekszárd MJV Önkormányzatának Közgyűlése rendkívüli ülésen döntött kedden a Szekszárdi Szüreti Napok sorsáról is.

Mint ismeretes, a szavazásban az Éljen Szekszárd frakció tagjai nem vettek részt, akik kivonultak a testületi ülésről annak kezdetekor. Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy a közgyűlés mai döntésének értelmében az idei évben, a 2019-ig megszokott formájú szüreti napok rendezvénysorozatát nem szervezik meg.

– Július 15-i határidővel azonban egy új programterv benyújtását kérik a Babits Mihály Kulturális Központtól, mint főszervezőtől, hogy ugyanezen hétvégére - elsősorban a városi lakosság számára - szervezzen a Béla király téren, a Vármegyeháza udvarán és a környező kisebb területeken egy négynapos kulturális programot, melyhez a borászok által szervezett nyitott pincék programja is társul – tájékoztatott az ügyvezető igazgató.

Hozzáfűzte, miszerint ezen döntéssel ebben az évben eleget tudnak tenni a járványügyi előírásoknak és attól függetlenül, hogy a korábbi évek megszokott nagy fesztiváljának a programjait nem tudja megrendezni idén a város, egy csökkentett méretű, de kiváló programokkal összeállított hétvégén vehet majd részt a nagyérdemű. A kulturális intézmény munkatársai már dolgoznak a programok összeállításán.

Mindemellett a közgyűlést közösségi oldalunkon élőben közvetítettük, amely ide kattintva visszanézhető.

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ