KPVK: Sokan jelentkeztek a pótfelvételi időszakában is

Beküldött kép / KPVK
2021. Augusztus 10. 14:30
Az Oktatási Hivatal által nemrég közzétett információk szerint a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán a tavalyi évhez képest jelentősen nőtt a pótfelvételi eljárás során jelentkezők száma - közölte a KPVK keddi sajtóközleményében.

Ebben a szakaszban csaknem 67-en jelentkeztek a KPVK valamely szakára. Tájékoztatnak továbbá, hogy a pótfelvételizők körében is a gyógypedagógia, szakoktató, tanító és óvodapedagógus szakok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, de a korábbi évekhez képest többen adták be jelentkezésüket a vidékfejlesztési agrármérnök és szőlész-borász képzésekre is.

Mint írják, ez a hazai pedagógusképző intézmények körében kiemelkedőnek számító eredmény egyaránt érinti a kar szekszárdi és pécsi képzőhelyét, azaz az idei beiskolázási folyamat mindkét képzőhely látványos megerősödését hozta. Mint az a rendelkezésre álló adatokból kiderül, a pótfelvételizők körében is a gyógypedagógia, szakoktató, tanító és óvodapedagógus szakok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, de a korábbi évekhez képest többen adták be jelentkezésüket a vidékfejlesztési agrármérnök és szőlész-borász képzésekre is.

 „A pedagógusképzési, agrár- és társadalomtudományi szakok iránti növekvő érdeklődés annak a jele, hogy karunk a térség és a régió felsőoktatásának egyre meghatározóbb szereplőjévé válik. Ezért az idei pótfelvételi eljárás kiemelkedő eredményének is az a legfőbb tanulsága számunkra, hogy tovább kell haladnunk a megkezdett úton”, nyilatkozta a KPVK dékánja, Prof. Dr. Szécsi Gábor.

 

(KPVK)

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ