Hétvégén közel 100 profi sportoló rajtol el a 47. Gemenc Nagydíjon

Korábbi felvétel: Szekszárdi Sportközpont / Vanik Zoltán
2021. Szeptember 27. 10:25
Negyvenhetedik alkalommal szervezik meg a Gemenc Nagydíjat október 1-2 között, Szekszárdon. A nagy hagyományokkal bíró rendezvényen számos külföldi csapat is részt vesz, közel 100 profi sportoló mellett várják az amatőr kerékpárosokat is a szervezők.

Az idei évben három szakasszal készülnek a szervezők a sportág kedvelőinek – mondta rádiónknak Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont ügyvezető igazgatója. A Gemenc Kupán lehetőség nyílik mindazok számára is a nevezés, akik nem professzionális szinten kerékpároznak, de szeretnének színvonalas körülmények között versenyezni.

Az első szakasz október 1-én, pénteken délután rajtol el a sportközponttól. A verseny rajt- és célkapuját a sportcsarnok előtti útszakaszon állítják fel.

– Úgy tervezzük, hogy a rajt utáni időszak még felvezetéssel történjen, a tényleges rajt majd csak kint, a város széléről fog megindulni. A pénteki napon inkább a visszaérkezés és a befutó lesz izgalmas, hiszen 5 és 6 óra között várható a mezőny, Szálka felől – számolt be Szőke Gergő.

(Korábbi felvétel: Szekszárdi Sportközpont / Vigh Attila)

A rendőrség közreműködésével biztosítják az útkereszteződéseket majd a szervezők. A felvezető motorosok és a rendőrautók három hullámban fognak a mezőny előtt haladni, így a versenyzők testi épsége és a biztonságos versenykörülmények biztosítva lesznek – tudtuk meg Szőke Gergőtől.

– A városlakók türelmét kérjük, hogy ha valaki beszorul a parkolóba, és pár percet várakoznia kell, akkor inkább nyomja a dudát és szurkoljon a versenyzőknek. Nem számítunk olyan hosszú lezárásra, nagyjából 10-15 percen át fog tartani – hangsúlyozta a Sportközpont ügyvezető igazgatója.

A második szakasz október 2-án reggel zajlik, a rajt szintén a sportcsarnoktól veszi kezdetét. Míg az első nap 146 kilométeres a mezőnyverseny, addig szombaton 103 kilometeres. Szombaton délután fél hattól a Gemenc Nagydíj körpályás mezőnyverseny fog startolni.

– A délutáni körversenyt levittük a sportcsarnok köré, így a Keselyűsi út és a Damjanich utca között, visszafele a Sport utcán fogjuk megrendezni ezt a 3,2 km-es versenyt, ahol 17-18 körrel számolunk, így 50 km-t tekernek összesen a versenyzők – részletezte a szervező. 

(Korábbi felvétel: Szekszárdi Sportközpont / Vigh Attila)

Mindemellett szombaton az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata a Vasas Akadémiával mérkőzik meg. Szőke Gergő szerint ez is jó lehetőség a fokozott szurkolásra, a versenyzők biztatására.

 Nem ijedtünk meg a nagyszámú nézőktől, hiszen pont ez a célja a rendezvénynek, hogy több száz ember előtt a két rendezvényt összehangolva megpróbáljunk tényleg egy nagy szurkolást adni a versenyzőknek – emelte ki az ügyvezető igazgató.

A sportcsarnok előtti téren felállított színpadon extrémsport bemutató várja az érdeklődőket. Az ország legjobb gördeszkásai, bmx-szesei és rolleresei látogatnak el Szekszárdra, hogy bámulatos trükkökkel kápráztassák el a sportág szerelmeseit – közölte Szőke Gergő. Hozzátette, nem titkolt tervük, hogy egy extrémsport parkot hozzanak létre a sportcsarnok mögé.

A rendezvény ideje alatt a parkolás és a forgalomirányítás rendőrségi közreműködéssel történik. Nagy számban lesznek jelen a rendőrség munkatársai, hogy mindenki számára biztosított legyen a parkolás, ehhez a BHG cégcsoporttal is sikerült megegyeznie a Szekszárdi Sportközpont vezetőségének, így a verseny ideje alatt a cégcsoport parkolója is igénybe vehető.

A 47. Gemenc Nagydíj részletes programja és a versenykiírások a Szekszárdi Sportközpont honlapján érhetőek el.  

radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ