Mint írják, Magyarország Kormánya kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a pályakezdő, magasan képzett és idegen nyelveket beszélő tehetséges fiatalok a diplomaszerzés után vonzó lehetőségként tekintsenek a közigazgatásra.
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) ösztöndíjasai hét hónapot egy általuk választott minisztérium munkájába bekapcsolódva tölthetnek el, amelyet három hónapos külföldi programszakasz követ Magyarország külképviseleteinél vagy nemzetközi szervezeteknél. Közlik továbbá, hogy az ösztöndíjasok személyes fejlődését végig mentor támogatja. Ismertetik, hogy az MKÖ heti rendszerességgel szakmai és közéleti képzéseket szervez az ösztöndíjasoknak, akik versenyképes, havi 250.000 forintos ösztöndíjban részesülnek, amely adó- és járulékmentes.
A külföldi programszakasz ideje alatt az ösztöndíjasok - a fogadó ország megélhetési költségeire figyelemmel - átlagosan 450.000 forintos ösztöndíjat kapnak.
A Miniszterelnökség szerint az MKÖ egyik legnagyobb eredménye, hogy beindítja a résztvevők karrierjét: 2020-ban a fogadó minisztériumok az ösztöndíjasok 93 százalékát foglalkoztatták tovább kormánytisztviselőként – áll a bejegyzésben.
A program lehetőséget kínál fiatal szakemberek számára, hogy szakmai karrierútjukat a hazai és nemzetközi közigazgatásban szerzett munkatapasztalattal alapozzák meg.
Jelentkezni október 15.-ig lehet a 30 év alatti fiataloknak. További jelentkezési tudnivalók a Magyar Közigazgatási Program honlapján érhetőek el.
(Magyar Közigazgatási Program)