Szóba elegyedett vele a szekszárdi buszpályaudvaron, majd lenyúlta mobiltelefonját

ILLUSZTRÁCIÓ: TÓTH CSABA / RÁDIÓ ANTRITT
2021. Október 06. 10:35
A Szekszárdi Járási Ügyészség zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy 20 éves nő ellen – tájékoztatott keddi közleményében a Tolna Megyei Főügyészség.

Mint írják, a vádlott egy Tolna megyei községben lakik, aki 2020. október 4-én Szekszárdon az autóbusz pályaudvaron szóba elegyedett egy férfival. Beszélgetés közben a sértett nadrágzsebéből jogtalanul elvette a nő a sértett 70.000 forint értékű mobiltelefonját.

Ismertetik, hogy az így eltulajdonított mobiltelefont tíz napra rá egy használt telefonok adás-vételével foglalkozó kereskedésben 15.000 forintért értékesítette, a készülék jogtalan eredetét azonban nem fedte fel, így a kereskedőnek nem volt tudomása a telefon lopott voltáról. Közlik, hogy később a telefont az üzletben megvásárolta egy férfi, aki azért 35.000 forintot fizetett. A nyomozás során végül tőle foglalták le az időközben megsérült, repedt kijelzőjű készüléket. A sérült telefont a sértett részére kiadták, így a kára, részben, megtérült – fogalmaz az ügyészség.

Beszámolnak arról is, hogy a büntetlen előéletű, az elkövetéskor még csak 19 éves, fiatal felnőtt vádlottal szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben próbára bocsátás intézkedés alkalmazását, ennek időtartamára pedig a pártfogó felügyeletének elrendelését, továbbá a vagyongyarapodása erejéig vagyonelkobzást szorgalmaz a Szekszárdi Járásbíróságnál. Indítványt tett továbbá arra, hogy a járásbíróság kötelezze a vádlottat kártérítés fizetésére.

 

(Tolna Megyei Főügyészség)

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ