Süli János: a visegrádi országok közös nyilatkozatban állnak ki a klímavédelmi célok elérését szolgáló atomenergia mellett

Fotó: Paks II. Atomerőmű Zrt.
2021. November 23. 13:00
A V4-ek üdvözlik az EB tudományos szolgálatának állásfoglalását, miszerint az atomenergia az uniós környezetvédelmi előírásokkal teljes összhangban biztonságos technológia – olvasható a Paks II. Atomerőmű Zrt. honlapján, az elmúlt napokban közzétett tájékoztatóban.

Mint írják: az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítése, az energiaárak megfizethetőségének fenntartása, valamint az energiatermelés dekarbonizálása csak az atomenergia és a megújuló energia együttes alkalmazásával lehetséges – ez szerepel abban a közös nyilatkozatban, amelyet Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca nélküli miniszter, illetve a cseh, lengyel és szlovák kormány képviselői írtak alá Pakson.

Közlik, miszerint a Visegrádi Együttműködés országai elkötelezettek az atomenergia alkalmazása mellett, mivel az atomerőművek úgy segítik elő az Európai Unió éghajlat-semlegességi célkitűzésének elérését, hogy közben erősítik az ellátásbiztonságot és tiszta áramellátást biztosítanak megfizethető áron.

A négy kormány közösen hívja fel a figyelmet az energiahatékonyság erősítésére és abban is egyetértenek, hogy a megújuló energiaforrások növekvő részaránya mellett a 2030-as és 2050-es célok teljesítésének feltétele a villamosenergia-átviteli hálózatok fejlesztése, középtávon a gázerőművek alkalmazása, illetve a kvótabevételek rugalmas felhasználása – áll a honlapon.

(Fotó: Paks II. Atomerőmű Zrt.)

Kiemelik, hogy a V4-ek üdvözlik az Európai Bizottság állásfoglalását, miszerint az atomenergia az uniós környezetvédelmi előírásokkal teljes összhangban biztonságos technológia, ezért a Pakson szignált dokumentumban is arra kérik Brüsszelt, hogy az eredeti uniós szándéknak megfelelően – a finanszírozhatóság szempontjából is – kezelje az atomenergiát fenntartható energiaforrásként.

 

(Paks II. Atomerőmű Zrt.)

Teljes útlezárás van Bátaszék közelében az 55-ös számú főúton, baleset miatt Személyi sérüléses baleset történt 13 óra 30 perc körüli időben az 55-ös számú főút, 119-es kilométerszelvényében, Bátaszék közelében – adta hírül Facebook-oldalán az elmúlt percekben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Paks II. is terítéken volt a megyei önkormányzat ülésén Pénteken ülésezett Szekszárdon a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megye képviselői pénteken döntöttek több fontos napirendi pontról, miután meghallgatták Süli János miniszter tájékoztatását a Paks II. beruházás aktuális ügyeiről – adta hírül pénteki közleményében a Tolna Megyei Önkormányzat. Decemberben megyeszerte elkezdi téli ellenőrzéseit a NAV Vásárokat, piacokat, vendéglátóhelyeket ellenőriznek Tolna megyében. Ismét meghosszabbodik az oltási akció, Tolna megyében három településen várják az oltásra érkezőket December 12-éig meghosszabbította a kormány az oltási akciót, így a jövő héten is minden nap előzetes regisztráció, illetve időpontfoglalás nélkül vehető fel a vakcina első, második vagy harmadik, megerősítő dózisa – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Tolna Megyei Kormányhivatal. Parfümöket lopott egy bonyhádi boltból, a lakosságtól kérnek segítséget a rendőrök A Bonyhádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán büntetőeljárást folytatnak ismeretlen tettes ellen, lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt – adta hírül pénteken a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
radioantritt.huCopyright © 2021 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ