Határozatképtelenségre hivatkozva halasztották el a mai közgyűlést Szekszárdon

Képünk illusztráció. Tóth Csaba/ Rádió Antritt
2021. November 25. 09:30
Tudomásunk szerint kellő számú képviselő tartózkodott a hivatalban.

Szekszárd MJV Önkormányzatának Közgyűlése rendes ülést tervezett november 25-ére, több számottevő napirendi ponttal. A 9 órai ülést megelőzően néhány perccel kollégánkat tájékoztatta a helyszínen dr. Gábor Ferenc jegyző, miszerint a Közgyűlés határozatképtelen, így az ülést elnapolják.

– A mára meghirdetett rendes közgyűlés elmarad, tekintettel arra, hogy több képviselő is jelezte, hogy tüneteket produkál, így a határozatképesség nem biztosított, tehát nem tudjuk megtartani az ülést, mert nem vagyunk elegen. Erről tájékoztattunk, mind a két frakcióvezető erről tud. A következő ülést akkor hívjuk össze, amikor a határozatképesség helyreáll és akkor soron kívül, egy rendkívüli ülés keretében a mai napra meghirdetett napirendi pontok megtárgyalásra kerülnek – nyilatkozta Dr. Gábor Ferenc jegyző.

Az elmúlt percekben Ács Rezső, Szekszárd polgármestere közleményben is tájékoztatta szerkesztőségünket, miszerint egy önkormányzati képviselő szerdán este jelezte, hogy COVID tünetei miatt nem tud részt venni az ülésen, de teljes bizonyosságot nyújtó PCR tesztet csináltatnia az ülés kezdetéig nem sikerült. A közleményben hozzáteszi továbbá, hogy csütörtökön reggel újabb önkormányzati képviselő jelezte, hogy hőemelkedéses tünetei vannak.

Miután a héten a bizottságok üléseztek, szinte valamennyi képviselő kontakt személynek számít, ezért a közgyűlés ülésének megtartása Ács Rezső polgármester szerint felelőtlenség. A polgármester a Közgyűlést azonnal összehívja, amint a határozatképesség biztosított, egyben felkérte valamennyi képviselőt, hogy a biztonság érdekében végeztessenek magukon PCR tesztet – áll a városvezető közleményében.

Kollégánk a hivatalba érve szembesült azzal, hogy Ács Rezső polgármester, Gyurkovics János alpolgármester, Máté Péter frakcióvezető, Móra Viktória és Kővári László képviselők is a hivatalban tartózkodtak az ülés tervezett kezdési időpontja előtt. A határozatképességhez nyolc képviselő jelenléte szükséges, ami ez esetben biztosított lett volna, ugyanis a hét főből álló Éljen Szekszárd frakció képviselői hiánytalanul megjelentek.  

radioantritt.huCopyright © 2023 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ