Sikeres évet zártak, a tervek szerint halad a Paks II. beruházás

Fotó: Paks II. Atomerőmű Zrt.
2021. December 29. 13:00
Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója értékelte a 2021-es évet. Megkeresésünkre elmondta, hogy a projekt idén még az előkészítési fázisban volt, de már így is számos fontos engedélyt megkaptak, minden a tervek szerint alakul.

A Paks II. beruházás működését és a munkákat szerencsére a koronavírus járvány nem befolyásolta, csak bizonyos nehézségeket okozott – kezdte évértékelését a kommunikációs igazgató. A legnagyobb változást az elmúlt másfél évben a cég informatikai átállása okozta, az összes dolgozó saját laptopot kapott, így otthonról is tudnak dolgozni.

– Ebben az utolsó hullámban sokkal több volt a megbetegedés a dolgozóink és családtagjaik körében és a gyerekekkel is nagy számban kellett otthon maradniuk a szülőknek a vírus miatt táppénzen, de ezen esetekben is segítettek a saját számítógépek – mutatott rá Mittler István.

A Paks II. beruházás pillanatnyilag az engedélyeztetési fázisnál tart, de már eddig is 300 ezer oldalas dokumentációt adtak be a hatóságoknak elbírálásra. Ezek közül is a legfontosabbat, az úgynevezett létesítési engedélykérelmet még tavaly nyáron nyújtotta be a társaság az Országos Atomenergetikai Hivatalnak, akik év végéig további hiánypótlást kértek, így már a 400 ezer oldalt is túllépte a projekt beadványainak száma.

A létesítési engedéllyel párhuzamosan még idén, a reaktortartályok gyártási kérelmét is elindította a társaság. Ha megtörténik az elbírálás, az oroszországi Volgodonszkban kezdődik meg a gyártás, állandó orosz és magyar felügyelet mellett, ami közel 3 évig tart.

Mittler István bízik benne, hogy 2022 első negyedévében végre megkaphatják az összes eddig beadott engedélyt és jövőre újabb kérvényeket nyújthatnak be elbírálásra.

– Az olvadék csapdának az engedélyeztetését januári hónapban kezdjük el, valamint van még számos épület, a reaktor csarnok és a hozzá kapcsolódó létesítmények melyek megépítése szintén engedélyekhez kötött, ezeket is a jövő év elejére tervezzük. Az előkészítési fázisból az építési fázisba való átmenet nagyon szeretnénk, ha 2022 első felében megtörténne – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Ahhoz, hogy az építkezés a gyakorlatban is elkezdődhessen, nagyon sok egyéb kiszolgáló épület építésére is szükség van, amelyek összességében csaknem 100 egyéb építményt is jelentenek. Ezek közvetlenül az új atomerőművi blokkok szomszédságában épülnek.

A Paks II. beruházás másik fontos eleme az erőmű környéki úthálózatok felújítása és fejlesztése, amelynek üteme szintén begyorsult a 2021-es évben. A 6-os számú főút Paks és az atomerőmű közötti szakasza már elkészült, négy sávosra bővült, valamint új burkolatot kaptak a Paksról kivezető utak. Gőzerővel folynak a Paksot Kalocsával összekötő új Duna-híd építési munkálatai és elkezdődhetett a Duna hídról az M6-os autópályáig tartó útszakasz felújítása is.

A kommunikációs igazgató kiemelte, a híd másik oldalán is útfelújtások kezdődnek a jövőben.

– A cél az, hogy az atomerőmű minél szélesebb vonzáskörzetéből tudjanak majd bejárni dolgozni a jövőbeli munkavállalók és nyugodtan éljenek a saját településükön tovább, nem kell beköltözniük ehhez Paksra – fogalmazott Mittler. Hozzáfűzte, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Paks II. beruházás megvalósításához, valamint az új blokkok üzembe helyezéséhez és üzemeltetéséhez a munkavállalókon felül még 8-9 ezer fő vendégmunkásra is szükség van. A korszerűsített úthálózatnak köszönhetően a jórészt Oroszországból érkező vendégmunkások már nem szükséges, hogy kizárólag Pakson telepedjenek le, megtehetik azt a környező településeken is, hiszen onnan is könnyedén és gyorsan bejutnak majd a munkahelyükre. Mivel Pakson már most is élnek orosz családok, a tervek szerint az egyik általános iskolában jövő szeptembertől indítanak orosz nyelvi osztályt a gyerekeik számára.

A Paksi Atomerőmű Zrt. a kezdetek óta, így az idei évben is, óriási hangsúlyt fektetett az emberek tájékoztatására, hogy megismertesse az atomenergia előnyeit és fontosságát a lakossággal. Tájékoztató kamionjuk minden ötezer főnél nagyobb településen járt már az országban. A Paks II. beruházás kommunikációja is halad a korral, a tájékoztató kamionon túl több közösségi médiafelületen is megtalálhatóak.

Mindemellett munkatársaik érzékenyek a szociális problémákra. Gyűjtöttek már rászoruló családoknak, segítettek idős otthonokban kertet rendezni, osztottak már ajándékokat nevelő otthonokban és vittek csokoládét azoknak a gyerekeknek, akik nem mehettek haza a kórházból mikulásra és karácsonyra.

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ