Indul az Apáczai Ösztöndíjprogram a szakképzésben tanulók számára

fotó: Tolna Megyei Szakképzési Centrum/Facebook
2022. Január 18. 12:30
A szakképzési rendszer megerősítése során kidolgozott ösztöndíjrendszer új támogatási formával bővül a 2021/2022-es tanév második felétől. Az Apáczai ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást- jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleményében Pölöskei Gáborné, szakképzésért felelős helyettes államtitkár

A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak.

A program az anyagi ösztönzés mellett, mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból - tette hozzá az államtitkár. A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat. A részletes pályázati feltételek és dokumentáció a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vagy az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján érhető el.

A szakképzésben tanulóknak 2020 ősze óta felmenő rendszerben, iskolatípustól függően havonta 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár. Az Apáczai-ösztöndíjasok ezen felül plusz támogatást és mentori segítséget kapnak a tehetségük kibontakoztatásához - emlékeztet az ITM.

A kormány jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá teszi a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. Keresetüket ennek megfelelően átlagosan 30 százalékkal emelték meg 2020 nyarán. A versenyképes és motiváló bérezési rendszer megkönnyíti a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek képzésbe való bevonását, amivel nőhet a lehetséges mentorok száma is.

Pölöskei Gáborné kiemelte: az Apáczai Ösztöndíjprogram elindításával még egy erős érvet szolgáltatunk amellett, hogy minél több jó képességű, okos fiatal válassza a szakmaszerzést.

A szakképzés küldetése kettős: egyrészt fogódzót kell kínálnia a lemorzsolódástól fenyegetetteknek, másrészt utat kell nyitnia a továbbtanulni szándékozók előtt. Az új ösztöndíj mindkét feladat teljesítéséhez hozzájárul, keresett szakmát, tisztességes béreket garantáló végzettséghez segítheti a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat. A kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal az egyetemekig kísérheti el, diplomaszerzésre bátoríthatja a program.


(MTI)

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ