Szabadidős Turisztikai Központ nyílik tavasszal a Sió töltés mellett, a Palánki hídnál

fotó: Mautner Márta/Rádió Antritt
2022. Január 20. 09:00
A Szekszárdi Kajak Kenu SE álmodta és valósította meg a beruházást, amely minden bizonnyal rövid időn belül közkedvelt kiránduló helye lesz a kikapcsolódni és sportolni vágyóknak.

Jámbor Attila maratoni kajak világ és Európa bajnok és felesége a szintén kajakos Jámborné Inger Nikoletta 2010-ben a nulláról, ajándékba kapott négy darab minikajakkal kezdtek el edzéseket tartani a Szekszárd-Palánki Sió híd lábánál. 12 évvel később pedig egyesületük az országban működő 165 sportklub között a 21. helyen áll eredményességben. 90 igazolt versenyzőjük között magyar bajnokokat, EB és VB győzteseket találunk. Évről évre fejlődnek, gyarapodnak, építkeznek és mindemellett versenyzőik folyamatosan hozzák az eredményeket. Idén nyáron pedig megvalósul a közös álmuk, Szabadidős Turisztikai Központot nyitnak a Sió partján, Szekszárd-Palánkon.

fotó: Mautner Márta/Rádió Antritt

Az egyesület vezetője, Jámborné Inger Nikoletta elmondta, a hétvégi edzések alkalmával figyeltek fel rá, hogy mennyi ember kilátogat a Sió-töltésre kirándulni, sétálni, sportolni, kerékpározni. Ebből jött a szabadidős központ megvalósításának ötlete.

- A terv az, hogy a szabadidős sportokat kedvelők részére a nyári időszakban SUP-ok, túrakajakok, túrakenuk és kerékpárok álljanak rendelkezésre. Mivel azonban a versenykajakokat, kenukat a hobbisportolók nem tudják használni, hisz ezek olyan instabil eszközök, hogy valószínű, a stéget sem tudnák elhagyni vele, újak vásárlására van szükség.  Ezek beszerzésében a Magyar Kajak Kenu Egyesülettől kaptunk támogatást- tudatta Jámborné Inger Nikoletta

A sportoláson kívü közösségi térként is funkcionál majd a várhatóan tavasszal átadott modern központ, amely a Tolna Megyei Önkormányzat Operatív programjának támogatásával tudott elkészülni. Az épülethez bevezető út, a parkoló, a szerviz út és a vízhez levezető lejáró és ponton pedig Szekszárd MJV operatív programján keresztül valósulhatott meg.

- Elmondhatjuk azt, hogy ez a beruházás közös erőből és összefogással jött létre, hiszen három szervezet is mögé állt. Ehhez a projekthez pedig szorosan tud kapcsolódni a térségben folyamatban lévő kerékpárút bővítés is, ami Szekszárdot is csatlakoztatja majd a már elkészült Tolna - Fadd-Dombori szakaszhoz- hangsúlyozta a sportvezető.

A tervek megvalósulását a Paks II. projekt is viszi előre a környező úthálózatok felújításával és bővítésével. Ezen felül a Sió csatona vizitúra útvonala is teljesen kiépül, melynek Ozorától egészen az árvízkapuig egy 80 kilóméteres szakaszon több kiépített állomása már elkészült.

fotó: Mautner Márta/Rádió Antritt

- Létrejöttek gyönyörű szép megállóhelyek Pálfán, Kölesden, Harcon. Van ahol meglévő épületet újítanak fel, van ahol teljesen újakat építettek. Gyönyörű levezető utakat hoztak létre, stégeket fognak mindenhova lehelyezni. A jövőben a kajakozni vágyók teljesen komfortosan vízre tudnak több ponton is szállni a Sió Csatornán. Az ehhez szükséges eszközöket pedig mi fogjuk biztosítani a vizitúrázóknak. Ennek a turisztikai vonalnak mi leszünk a központja. Elsősorban a mi feladatunk lesz az, hogy ezt a vizet élettel töltsük meg és hogy tényleg beinduljon a vízi turizmus- tájékoztatott a központ vezetője. 

 

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ