Airsoft pisztollyal lövöldözött a tolnai férfi, zaklatás és garázdaság miatt is felelnie kell

Fotó: police.hu
2022. Augusztus 10. 09:00
A tolnai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy tolnai férfival szemben folytattak, aki családtagjai sérelmére követett el több bűncselekményt – adta hírül szerdán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Még 2022. február 2-án délelőtt érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy 44 éves helyi férfi Tolnán, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy ház közös udvarán a nála lévő pisztollyal többször rálőtt lánytestvére élettársára és további két ott tartózkodó személyre. Az eset során személyi sérülés nem történt. A kiérkező rendőrök igazoltatták a 44 éves férfit, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövető lakásán kutatást is tartottak és lefoglalták azt az airsoft pisztolyt is, amivel korábban lövöldözött.

Mint kiderült, a férfi korábban több alkalommal zaklatta rokonait, egy esetben bántalmazta is egyiküket, ezért a bíróság távoltartást rendelt el vele szemben.

A közlemény szerint a Tolnai Rendőrőrsön zaklatás, súlyos testi sértés kísérlet és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt folyt ellene büntetőeljárás. Az esetek körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

(Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ