Nehéz tél vár Európára

Fotó: Facebook
2022. Szeptember 18. 11:00
Az energiaárak emelkedése olyan mértékű, ami már a magas jövedelmű országokban is nehézséget jelent a középosztálynakv

A kialakult energiapiaci helyzet miatt nagyon nehéz lesz az idei tél. Csökkentett mennyiségben érkezik a gáz Oroszországból, ami elsősorban a szankciók és az azokra adott válaszok következménye – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hortay Olivér.

A Századvég energetikai üzletágának vezetője hangsúlyozta: önmagában a háború enyhe áremelkedést okozott. – Egy nappal a fegyveres konfliktus kirobbanása előtt az irányadó holland gáztőzsde 87 eurón zárt, míg egy nappal később kilencven eurón. Ez annak volt köszönhető, hogy a tagállamok és az unió vezetői jelezték: a szankciók nem fogják érinteni az energiaszállítást.

Másfél hét elteltével azonban számos nyugati politikus megváltoztatta a véleményét. Elkezdték lebegtetni a szankciók lehetőségét, aminek hatására az árak csaknem megduplázódtak – mutatott rá Hortay Olivér, aki arról is beszélt, hogy a szankciók jelenleg sokkal jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak. – Egy finnországi kutatóintézet megbecsülte, hogy a háború kirobbanása óta Oroszország 158 milliárd euró árbevételt ért el az energia kiviteléből. Ez jelentős mértékben meghaladja a korábbi évek azonos időszakában elkönyvelt exportból származó árbevételét. Oroszország ugyanis az Európai Unió felé elmaradó szállításainak egy részét képes máshol, főként ázsiai országoknak értékesíteni.

Így például Kína és India több orosz gázt vásárol, mint valaha. Másfelől, az európai piacon olyan mértékben emelkedtek az árak, hogy az kompenzálja Oroszországot a kieső mennyiség után. Azaz: hiába jön kevesebb energia Európába, a Gazprom bevétele így is emelkedett az elmúlt hónapokban  – magyarázta.

Az üzletágvezető beszélt arról is, hogy a rendelkezésre álló adatok és a következő időszakra szóló becslések azt mutatják, hogy az áremelkedés Nyugat-Európában is rendkívüli társadalmi problémákat okoz majd.

A lakossági tarifák drágulása olyan mértékű, ami már Németországban, az Egyesült Királyságban és más magas jövedelmű országokban is nehézséget jelent a középosztálynak.

Ugyanakkor Hortay Olivér szerint a magyar kormány elkötelezett abban, hogy ameddig csak lehet, védje a lakosságot az emelkedő piaci áraktól. És egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy hazánkban ellátási problémákkal kelljen szembesülni.

MN

 

 

 

Michel: az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében. Az alsónadrágok jelzik a jó talajminőséget a kertben Kétezer alsónadrágot ástak el Svájcban egy tudományos kísérlet keretében: a kutatók azt találták, hogy a ruhadarabok megmutatják, hol a legtermékenyebb a talaj. Az EU legveszélyesebb bűnözőinek kézre kerítésére indít kampányt az Europol A tagállamok által körözött legveszélyesebb bűnözők felkutatásában kéri a lakosság segítségét is az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol), az idei kampányban 92, különböző bűnbandákhoz köthető ember szerepel a szervezet honlapján. Elérte Kuba partjait az Ian hurrikán Elérte Kuba nyugati partjait az Ian hurrikán kedden, a hatóságok 50 ezer embert evakuáltak, és több ideiglenes menedékhelyet alakítottak ki. Hétfőn ütközik a Földtől 11 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidával a NASA űrszondája Hétfőn ütközik neki szándékosan a NASA egy űrszondája a Földtől mintegy 11 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidának, hogy megváltoztassa annak pályáját.
radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ