Tolna megye halőrei nyerték meg az országos versenyt!

Fotó: Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége/Facebook
2022. Szeptember 22. 14:05
A megmérettetésen összesen 28 szervezet, valamint az Állami Halőri Szolgálat is képviseltette magát csapatával.

A Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (TOHOSZ) hivatalos Facebook-oldalán számolt be csütörtökön arról, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Kőrösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége szeptember 19 és 21 között Szarvason rendezte meg az V. Országos Halőri Szakmai Versenyt és Találkozót. A megmérettetésen összesen 28 szervezet, valamint az Állami Halőri Szolgálat is képviseltette magát csapatával. A TOHOSZ hivatásos halőri csapata is részt vett az országos szakmai versenyen.

A beszámoló szerint a verseny első napján szakmai tesztet kellett a csapatokból egy-egy főnek kitöltenie, melyben halbiológiai, morfológiai, vízkémiai és jogszabályi kérdések is voltak. A csapat másik két tagjának a kézbe kapott trükkös szabálysértés leírását tartalmazó dokumentum alapján kellett jegyzőkönyvet készíteniük. A megmérettetés másnapnapján gyakorlati haltelepítés, gépjármű átvizsgálás és vízminőség vizsgálat elvégzése volt a feladat.

A bejegyzésből kiderül, hogy a verseny zárónapján a casting, a csónakos és az ezekkel párhuzamosan zajló horgászverseny számaiban kellett helyt állniuk a csapatoknak.

A célunk nem más volt, mint a tavalyi 10. helynél, ha kevéssel is, de mindenképp előrébb végezni, ugyanis a szerdai versenyszámok nagyon jól sikerültek. Az ünnepélyes díjátadón aztán a csapatunk minden tagja hangos örömujjongásba tört ki, amikor is a végeredmény ismertetésénél elhangzott, hogy a huszonkilenc kiválóan felkészült halőri csapatból a TOHOSZ halőri csapata győztesként került ki – olvasható a TOHOSZ közösségi oldalán.

 

(Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége)

radioantritt.huCopyright © 2022 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ