Szekszárdi civilek is pályázhatnak

Illusztráció: pixabay
2023. Január 21. 16:25
Már lehet pályázni a támogatásra, amelyiket a magyar kormányt megkerülve ad a civileknek az Európai Unió.

Az Ökotárs Alapítvány és partnerei segítségével oszt szét több száz millió forintot a hazai civil szervezetek között az EU. A támogatott célok között szerepel az európai értékek védelme, a kifizetésekbe pedig a kormánynak semmilyen beleszólása sem lehet. A Polgárok, egyenlőség, jogok, értékek (CERV) nevet viselő programjának keretén belül a nemzetközösség a következő két évben csak az uniós értékek védelmére 50 millió eurót, vagyis 20 milliárd forintot oszt szét a tagállamokban.

Az Ökotárs Alapítvány vezette négytagú konzorcium 1,6 milliárd forint felett rendelkezik, ennyi pénzt oszt szét pályázatok útján a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védelme és népszerűsítése érdekében dolgozó hazai, akár szekszárdi civileknek.

Ahogyan az alapítvány honlapján olvasható: „Elindult a Közös Értékeink Program!” Közzétették az új pályázati kiírásukat, amelyikre várják a demokrácia, az emberi jogok és a jogállami normák érvényesítése mellett elkötelezett civil szervezetek jelentkezését. A program célja, hogy olyan összetartó és cselekvő civil közösségeket támogasson, amelyek tagjai a munkájuk során új partnerségeket alakítanak, fejlődnek szervezetként, bővítik a módszertani tudásukat, miközben konkrét kampányokat is megvalósítanak. Olyan terveket várnak, amelyeknek a megvalósítása elősegíti, hogy Magyarországon mindenki élhessen az őt megillető jogokkal, részt vehessen a saját élete alakításában, és beleszólhasson a közös ügyeinkbe, függetlenül attól, hogy honnan jött, hogyan gondolkozik, és milyen körülmények között él.  A program ezeknek megfelelően három prioritás köré rendeződik: partnerségben, fejlődésben, akcióban.

Az első pályázati kiírás a honlap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS menüpontjában érhető el: https://kozosertekeink.hu/palyazati-felhivas

A pályázatokat a honlap online űrlapján kell benyújtani, amelyiket a regisztráció után lehet elérni!

radioantritt.huCopyright © 2023 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ