Csillagászati értelemben a tavaszi napéjegyenlőség idején kezdődik a tavasz, azaz akkor, amikor a Nap az egyenlítő felett delel. Ez nagyon jól számolható. Percre pontosan lehet tudni, hogy csillagászati értelemben mikor kezdődik a tavasz, de ez persze még nem jelenti automatikusan, hogy attól a perctől az időjárás gyökeresen megváltozik, és eltehetjük a nagykabátunkat. Tíz emberből kilenc rögtön rá is vágja, hogy a tavasz március 21-én kezdődik, de ennél azért bonyolultabb a dolog.
2023-ban a tavaszi napéjegyenlőség időpontja március 20. (hétfő),
magyar idő szerint 22 óra 26 perc.
Az eumet.hu tájékoztatása szerint egy sziderikus év hossza, azaz az az időtartam, ami alatt a Föld egy teljes kört tesz a Nap körül, az 365 nap 6 óra 9 perc 9 másodperc, de ez nem egyezik meg azzal az időtartammal, ami eltelik pl. két azonos típusú (pl. márciusi) napéjegyenlőség között (tropikus év), ami „csak” átlagosan 365 nap 5 óra 48 perc 45 másodperc. A jelenleg használatos naptár megalkotása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a naptári év átlagos hossza minél jobban megközelítse a tropikus év hosszát. Így biztosítható ugyanis, hogy az évszakok állandó helyen maradjanak a naptárban.
A naptárkészítés nehézségét az okozza, hogy egy (naptári) év csak egész számú napból állhat. Köztudomású, hogy ezért vannak szökőnapjaink, illetve szökőéveink. Ha három 365 napos évet mindig egy 366 napos követ, akkor a naptári év átlagos hossza 365 nap 6 óra. Ez volt az évszázadokig használt Julián-naptár alapja. Csakhogy így 11 perc és 15 másodperc eltérés mutatkozik a tropikus évhez képest (ennyivel hosszabb a Julián-naptár szerinti átlagos év), ami talán nem tűnik soknak, de évszázadok alatt komoly elcsúszást okozott.
A tropikus év 365 és egynegyed napos hossza azt jelenti, hogy amikor két egymást követő tavaszkezdet között nincsen szökőnap, akkor a második évben kb. 6 órával később következik be a napéjegyenlőség, mint az elsőben. 365 nap elteltével ugyanis még várni kell egy picit (szűk 6 órát) a Földre, hogy megérkezzen abba a helyzetbe, amikor a Nap az Egyenlítő „fölé” ér. Ha azonban szökőnapot iktatunk be, akkor a naptárunk csak 366 nap után tér vissza ugyanahhoz a dátumhoz, viszont ekkor már kb. 18 órával meghaladtunk egy tropikus évet, ezért az évszakváltások ilyenkor visszacsúsznak (bő) 18 órát.
Az újabb tankönyvekben már március 20-a szerepel a csillagászati tavasz kezdeteként, de azért a vers valószínűleg nem változik, így a zsákban továbbra is Benedek hozza majd a meleget…