Beréti Zsoltot választották az iparkamara élére

Beküldött fotó
2023. Május 24. 15:20
A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara május 18-i éves küldöttgyűlésén dr. Fischer Sándor korábbi elnök lemondása okán új tisztségviselőket választott.

A szavazatok alapján a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke dr. Beréti Zsolt lett, míg az általános alelnöki posztot Hága László látja el a jövőben.

Az újonnan megválasztott elnök érdeklődésünkre elmondta, miszerint az elkövetkezendő időszak céljai között szerepel többek között az, hogy az eddigiekhez képest jelentősen tudják növelni a vállalkozói eléréseket. Mint mondta, olyan programokat szeretnénk megvalósítani, amelyek ténylegesen a vállalkozók mindennapi életét segíthetik.

– Azt gondolom, hogy tisztában vagyunk azokkal a generális problémákkal, amelyekkel egy vállalkozó találkozik, hiszen mi is céget, cégeket vezetünk. Tudjuk, hogy melyek azok a nehézségek, amelyekre megoldást kell találni. Nagyon szeretném, ha a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarának lenne jó válasza arra az energiaválságra, ami az elmúlt időszakban kialakult és tudnánk közösen gondolkodni egy esetleges energiabeszerzésen – vázolta terveit Beréti Zsolt.

Kitért rá, hogy mindemellett olyan hatósági kapcsolatokat szeretnének nyújtani a kamarai vállalkozások számára, ami a közöttük zajló információáramlást megkönnyítheti.

– Mindig van egy idegenkedés a vállalkozások és a hatóságok között, és azt szeretném, ha ezek a szolgáltató hatóságok és a vállalkozások sokkal gyakoribb, és magasabb színvonalú párbeszédre lennének képesek egymással – zárta mondandóját a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

radioantritt.huCopyright © 2023 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ